XI.

Lángba borult az égbolt, ahogy a Nap előbújt a horizont mögül, s aranyló fénye elűzte az árnyakat, felfedve Hazir csapatát. A kalózvezér ökle remegett dühében, mikor a völgy bejáratához érve megpillantotta két felderítőjének karóra tűzött fejét. Alattuk ott hevert megcsonkított testük, vérük sötéten borította körülöttük a talajt.

Hazirt nem az gerjesztette haragra, ami történt velük, hanem ellenfeleinek arcátlansága, akik most velük szemben álltak harcra készen. Nem szóltak egy szót sem, de kihívó tekintetük felért egy sértéssel. Hitetlen kutyák! Azt hiszik, győzhetnek. És valóban, a három katona olyan magabiztosan nézett farkasszemet a szaracénokkal, mintha előre tudták volna a csata végkimenetelét. Valójában csak erőt merítettek egymás jelenlétéből, s mielőtt felkelt a Nap Pelágiusz megjegyezte, hogy a spártaiak is hasonlóan várták a perzsákat Thermopülainél. Szavai utat találtak társai szívébe, akik készen álltak szembenézni sorsukkal. Bármi legyen is az.

Theodóziusz ovális pajzsát maga elé tartva várakozott, míg Hérakleiosz a lándzsáját szorongatva, rendíthetetlen óriásként magaslott mellette. Pelágiusz kissé hátrébb, íját lövésre készen tartva figyelt. Hosszúra nyúltak a percek, majd Hazir kiadta a parancsot a támadásra. A harminc szaracén vad csatakiáltással előrelendült, miközben fegyvereiket hevesen rázták ellenfeleik felé.

– Kezdődik – szólt Theodóziusz, és megvetette a lábát, miközben Hérakleiosz és Pelágiusz izmai megfeszültek a közeledő ellenség láttán.

A következő pillanatban mindhárman diadalittasan felkiáltottak, ahogy a támadók elérték a völgy bejáratát, ahol az első sorban rohanók egyenesen beleléptek a karókkal tűzdelt gödrökbe. Öröm volt nézni, amint fájdalmasan üvöltve elvágódtak, véres lábaikat markolászva. A tíz ember mögött haladók társaik közül többen is orra buktak a fetrengő kalózokban, miközben a három katona szintén támadásba lendült, kihasználva a lehetőséget. Theodóziusz bicegve, de olyan gyorsan, ahogy csak tudott a sebesültekhez sietett, majd pajzsának élével többnek is bezúzta a koponyáját, másoknak kardjával osztotta a halált, felhasítva torkukat.

Hérakleiosz három kalózt is felnyársalt egymás után, aztán lándzsája nyelével halántékon vágott egy negyedik férfit, aki éppen készült talpra állni. Pelágiusz szorgalmasan küldözgette a szaracénokba az általa éjszaka faragott nyílvesszőket. A lövedékek utat találtak ellenfeleik testébe, akik holtan rogytak össze, s hamarosan a szurdok bejáratánál iszamossá vált a talaj a kiontott vér miatt.

– Talpra, kutyák! Allah nevében, harcoljatok! – kiáltott Hazir, és erélyes hangjára emberei végül összeszedték magukat.

A kalózoknak sikerült hátrálásra kényszeríteniük a katonákat, de Theodóziusz és Hérakleiosz minden ügyességüket latba vetve próbáltak kitartani. Theodóziusz egyszerre két szaracénnal is harcba keveredett, míg nagydarab bajtársa négy másikkal viaskodott. Pajzsát felemelve hárította egy csatabárd élét, majd kardját előredöfve torkon szúrta a férfit, aki azon nyomban összerogyott, miután Theodóziusz kirántotta nyakából a pengét. Ugyanazzal a lendülettel sikerült levágnia a másik támadó karját, aki üvöltve kapott csonkolt végtagjához, hogy aztán a katona pajzsa bezúzza állkapcsát.

Hérakleiosz meglepő fürgeséggel forgatta lándzsáját, igyekezvén távol tartani magától ellenfeleit, majd az egyik pillanatban fegyverének nyelével kiütötte a hozzá legközelebb álló kalóz alól a lábát. Amint a férfi a talajra zuhant, Hérakleiosz villámgyorsan mellbe döfte, aztán kirántotta a lándzsát, és testi erejét felhasználva keresztben maga elé emelte azt, bikaként rontva ellenfeleire, akiket sikerült a földre döntenie. Csupán csak az egyiküket tudta leszúrni, mert rögtön három másik szaracén ugrott neki.

Pelágiusz íjának húrja újra és újra csattant, ahogy küldözgette a lövedékeket a támadók felé. Nyílvesszői torkokba, szemekbe és gyomrokba fúródtak, de pár perc múltán kiürült a tegeze, így ő is kénytelen volt kardot ragadni. Sosem bánt vele olyan jól, mint Theodóziusz, ám ezúttal leginkább csak támogatta két társát, akik helyette is küzdöttek. A hátuk mögül előbukkanva, ide-oda cikázott, szúrt és vágott, mindig kiszemelve azokat, akik éppen a legvédtelenebb oldalukat mutatták felé.

Hazir hátramaradva, komoran figyelte a szurdokban zajló csatát, és fogcsikorgatva nézte, amint saját harcosai találkoznak végzetükkel. A túlerő ellenére, amit képviseltek, hullottak, mint a legyek. Úgy tűnik, alábecsültem ezeket a hitetleneket. Ideje véget vetni ennek! A kalózvezér ujjai rászorultak görbe szablyájának markolatára, ahogy megindult a völgy bejárata felé.