kirschakos

A kiadó webshopjában már kapható az új regény: VÖRÖS HÓ - https://publioboox.com/hu_HU/voros-ho

" – Igazad van. Ne haragudj! Tényleg beszélgettem valakivel. Mindent hallottál?
– Csak foszlányokat. Miről volt szó?
– Késő van a kérdésekhez, Joshua. Egyértelmű, hogy fáradt vagy. Hosszú alvásra van szükséged.
– Már eléggé felébredtem. Különben is láttam, hogy sántikálsz valamiben.
– Bár ne tetted volna! – sóhajtott a férfi, majd hirtelen mozdulattal átlökte a fiút a korláton.”
(Részlet a regényből)

www.kirschakos.gportal.hu

Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számláló
Indulás: 2011-02-22
     
A HEGY ÁRNYÉKÁBAN (novella)
A HEGY ÁRNYÉKÁBAN (novella) : HARMADIK FEJEZET

HARMADIK FEJEZET

  2017.11.27. 17:56


– Látod valahol? – kérdezte Thomas, de Steve csak megrázta a fejét, miután leeresztette távcsövét.

– Valószínűleg már túl messze jár, hogy észrevegyük.

– De hát mi ütött belé? – töprengett hangosan Martin. – Közösen kell elérnünk a csúcsot, Mr. Kramer ezt kihangsúlyozta a levelében.

– Nem tudom, de ez nem vall rá – felelt Steve. – Egyetlen mászásunk során sem csinált ilyet.

– Talán csak előrement felmérni a terepet, és bevár minket – vetette fel az ötletet Thomas.

– Akárhogy is, legjobb lesz, ha minél előbb utána megyünk! Ha véletlenül bajba kerül odafent, nem lesz senki, hogy a segítségére siessen – jegyezte meg Steve, és a többiek egyetértően bólintottak.

Alig néhány perc alatt megreggeliztek, majd tábort bontottak, és nekivágtak a sziklafalnak. Steve haladt legelöl, mögötte Martin kapaszkodott, míg a sort szokás szerint Thomas zárta. Viszonylag jól haladtak, aránylag könnyű dolguk volt, mivel rengeteg mélyedés és kiszögellés segítette kapaszkodásukat, bár időnként ékeket kellett verniük a sziklába, majd a karabinereken átvetett köteleik segítségével húzták fel magukat a nehezebb szakaszokon.

Steve meglepő tempót diktált, melyet Martin képes volt tartani, azonban Thomas egyre inkább lemaradt, és végül a két férfinak be kellett várniuk harmadik társukat. Köteleikbe kapaszkodva lógtak, lábukkal támasztva meg magukat, miközben nézték, ahogy Thomas közeledik feléjük.

– Nem vagy túl jó formában – jegyezte meg Steve, mikor a könyvelő felért hozzájuk.

– Kösz a bizalmat! – felelt szarkasztikusan Thomas. – Tudod, hogy mindig jobb voltál nálam. Azért kicsit lassíthatnátok, nem hajt a tatár!

– Tíz percig pihenhetünk, de utána folytatjuk – szólt Steve határozottan. – Aggaszt, hogy egyre több a felhő, szeretnék fölérni, mielőtt eldurvulna a helyzet.

– Az előrejelzés nem jósolt vihart – közölte Martin.

– Idefönt az sosem ilyen biztos.

– Ez igaz – értett egyet zihálva Thomas. – A túlzott... magabiztosság könnyen visszafelé sülhet el. Ismertem egy fickót... néhány éve. Mindig a saját megérzésére támaszkodott. Nem volt hajlandó... beismerni, ha tévedett az időjárással kapcsolatban. Ha azt mondta, hogy nem lesz vihar, akkor úgy is... gondolta. Végül ez lett a veszte. Vihart jósoltak, de ő állította, hogy nem lesz. Sosem tért vissza a hegyről.

– Felemelő történet – fintorodott el Martin.

A tíz perc pihenő után tovább másztak, ezúttal próbálták nem lehagyni a könyvelőt. Lassan teltek az órák, és egy alkalommal Steve kis híján a mélybe zuhant, mikor csákányát egy jéggel borított felületbe akasztotta. Abban a másodpercben a masszívnak tűnő réteg végighasadt, majd az egész levált, mire a férfi csúszni kezdett vele együtt, de az utolsó pillanatban sikerült szilárd felületbe akasztania mászó eszközét.

– Minden rendben? – kérdezte a kissé lejjebb kapaszkodó Martin, akinek el kellett takarnia az arcát a lezúduló jégdarabok miatt.

– Jól vagyok! – kiáltott Steve, bár egész testében remegett.

Rádöbbent, hogy már ő sem volt a régi, de nyugalmat erőltetett magára, és hamarosan ismét mozgásba lendült. Ezúttal jóval óvatosabban haladt fölfelé. A Cosmiques Refuge nevű menedékház irányába tartottak, bár nem szándékoztak odáig feljutni, mivel alatta néhány száz méterrel már megtudták húzni magukat. Onnan, legalábbis ez volt a tervük, a Trois Monts nevű útvonalon kívántak tovább menetelni. Nyugtalanul tekingettek az égre mászás közben, mivel a felhőréteg sűrűsödni kezdett, s ezzel a fényviszonyok is megváltoztak. Egy óra múlva már tejfehér ködben találták magukat, és szinte vakon kellett tapogatózniuk előre, ami jelentősen lassította őket.

Steve izmai égtek a megerőltetéstől, egyre jobban zihált, de nem adta fel, és legnagyobb örömére váratlanul egy lapos területre ért, ahol néhány lélegzetvételnyi ideig csak mozdulatlanul feküdt, miután sikerült felhúznia magát a platóra. Miután visszatért az ereje ülőhelyzetbe tornázta magát, és megragadta a kötelet, ami összekötötte a többiekkel, aztán a mélybe kiáltott.

– Felértem! Hallotok?

– Igen! – szállt felé Martin hangja kis idő múlva, és a természetfotós síoktató alakja lassan kirajzolódott a ködben, ahogy egyre feljebb küzdötte magát.

– Már csak néhány méter, Martin! Kitartás! – biztatta Steve, és tíz perc múltán Martin is csatlakozott hozzá, megkönnyebbülten terülve el a térdig érő hóban.

– Hol vagytok? Semmit nem látok – szólt odalentről Thomas, akinek a hangjába némi pánik vegyült.

– Már közel jársz, ne add fel! – kiáltott Steve. – Csak gyere tovább!

Nem sokkal később Thomas alakja is feltűnt a falon, de látszott rajta, hogy nagyon fáradt, kínzóan lassan haladt, szinte percenként meg kellett állnia, hogy kifújja magát.

– Kapaszkodj a kötélbe, Thomas! Felhúzunk! – ígérte Steve, és a könyvelő remegő kezekkel tett eleget a kérésnek.

Martin és Steve teljes erejükkel nekifeszültek a kötélnek, mire Thomas kilőtt puskagolyó módjára lódult előre, szinte repülni látszott fölfelé, akár egy madár. Ekkor azonban nagyot rándult a kötél, és mindkét férfi hanyatt vágódott, ahogy elszakadt. Thomas kétségbeesetten üvöltött, de csákányát felemelve többször a sziklára csapott vele, mígnem néhány méter után sikerült megakasztania magát, vadul kapálózott a lábával, s alig talált biztos talajt, ahol megtámaszthatta magát a meredek lejtőn. Martin és Steve rémülten pillantottak a mélybe a kiszögellésről, de megkönnyebbültek, mikor látták, hogy a társuk életben van.

– Tarts ki, Thomas! – állt fel Steve, és új kötelet erősített a régi helyére. – Lemegyek érted!

– Siess, Steve! – kiáltott a könyvelő, aki moccanni sem mert.

Martin gyorsan szöget vert egy közeli, embernél is nagyobb sziklába, majd hozzáerősítette a kötél végét, hogy megtartsa a súlyukat, mire Steve elégedetten bólintva ereszkedni kezdett Thomas felé. Hosszúra nyúltak a percek, Martin szorosan tartotta a kötelet, miközben Steve fokozatosan lejjebb mászott, s kis idő múlva elérte Thomast. Nem volt egyszerű mozgásra bírnia a férfit, de némi rábeszélés után sikerült lelket öntenie belé, és mindketten elindultak fölfelé, egyik kezükkel a kötélbe kapaszkodva, míg a másikban a csákányukkal igyekeztek tartani magukat.

Erőfeszítésüket végül siker koronázta, ahogy felértek Martinhoz, és mindhárman kimerülten rogytak a hóba. Talán fél óra is eltelt, mire összeszedték magukat, hogy beljebb hatolva a platón felállítsák sátraikat. Valahol a ködfal mögött egy magaslaton ott állt a menedékház, de jelenlegi helyükről nem láthatták, és nem állt szándékukban vakon botorkálni, hogy megtalálják. Észre sem vették, és bealkonyodott, még vacsorájukat is némán hallgatva fogyasztották el, aztán szó nélkül behúzódtak sátraikba. A fáradtság elemi erővel tört rájuk, és egyikük sem tudott ellenállni selymes érintésének.

Az éjszaka közepén Thomas felriadt, és feszülten fülelni kezdett. Mintha zajt hallott volna odakintről, de még félálomban tartózkodott, ám gyorsan felébredt, ahogy egy suttogó hang újra és újra a nevén szólította.

Thomas! Thomas!

Homlokráncolva meredt sátrának oldalára, ahol egy emberi alak körvonala sejlett keresztül a holdfénynek hála, mivel időközben a ködréteg elvékonyodott. Esküdni mert volna, hogy Peter szólongatta, legalábbis az ő hangjára hasonlított.

– Te vagy az, Peter? – kérdezte Thomas, és a suttogó alak igennel válaszolt, majd arra kérte, hogy menjen ki hozzá.

Mutatni akarok valamit.

Thomas nyögve feltápászkodott, majd kibújt menedékéből a szemeit dörzsölve. Éppen szóra nyitotta a száját, de abban a pillanatban éles fájdalom hasított a halántékába, és elméjére az éjszakánál is sötétebb feketeség hullott.

     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.05.16. 16:16
2012.04.27. 03:29
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
     

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!