EPIL�GUS

Mire delel�re h�gott a Nap a t�l�l�k elhagyt�k a v�lgyet. T�voz�suk el�tt azonban m�g ittak a t�b�l, majd a n�k megmost�k a k�t r�mai test�t, ell�tva sebeiket. Ahol jobban v�reztek ott Evantia s�rral �s levelekkel egybegy�rt massz�t rakott a test�kre. Ezt k�vet�en �gy d�nt�ttek, hogy megadj�k a v�gtisztess�get H�rakleiosznak, aki az �let�t adta mindenki�rt. Theod�ziusz �s Pel�giusz egy ciprusfa alatt meg�st�k nyughely�t, mik�zben a n�k egykori bajt�rsuk test�t is megtiszt�tott�k. Nem sokkal k�s�bb elhelyezt�k �t a g�d�rben, amit kardjaikkal �stak ki, ez�rt nem is siker�lt t�l m�lyre, �m a c�lnak megfelelt.

Mindannyian elmormogtak egy im�t az elhunyt�rt, Pel�giusz m�g meg is siratta a nagydarab g�r�g�t. Theod�ziusz szemei szint�n elf�tyolosodtak, de � tartotta mag�t, �s v�gs� b�cs�t vett bar�tj�t�l. Jel�letlen s�rba temett�k ugyan, viszont eml�k�t, tudt�k, sosem feledik majd. Hasonl� tisztelettel hantolt�k el a k�t elesett n�t is, azt�n �tnak indultak.

A d�lut�n nagy r�sz�t menetel�ssel t�lt�tt�k, s k�zben Evantia Theod�ziusz k�r�s�re elmondta, mik�nt hallgatott a sz�v�re �s v�lasztotta ki azokat, akik hajland�k voltak visszafordulni vele. A f�rfi Evantia v�ll�ra t�maszkodva bicegett, �gy nyugodtan besz�lgethettek a csapat sereghajt�jak�nt.

– H�l�s vagyok, ami�rt a seg�ts�g�nkre siettetek.

– Ennyivel tartoztunk nektek, mindaz�rt, amit tettetek �rt�nk – felelt a l�ny, �s mosolya forr�bban simogatta Theod�ziusz lelk�t, mint a t�z� napsugarak.

– H�t ennyire feln�zel r�nk? Pedig mi hoztuk r�tok a bajt  botor m�don – s�hajtott a r�mai, b�ntudattal teli hangon.

Evantia figyelm�t ez nem ker�lte el, �s r�gt�n igyekezett vigaszt ny�jtani a katon�nak.

– A kal�zok el�bb-ut�bb �gyis r�nk tal�ltak volna, �s akkor lehet, hogy m�g rosszabb sors v�rt volna r�nk, t�l�l�kre. A hal�ln�l csak a rabszolgasorst�l f�lek jobban. Val� igaz, a falu f�rfijait lem�sz�rolt�k, de a gyerekek �letben maradtak, �k tov�bb viszik az elhunytak �r�ks�g�t.

– Tal�n igazad van, szeretn�k hinni benne, hogy �gy van! – sz�lt a f�rfi r�vid hallgat�s ut�n, �s sokatmond� tekintettel Evanti�r pillantott. – Im�imba foglalom majd az elhunytak neveit, k�zt�k aty�d�t is. �gy �rzem, hogy... isteni sorsb�l keresztez�dtek �tjaink, mikor legel�sz�r megl�ttalak a sz�vem majd kiugrott a hely�r�l.

A vallom�st hallva Evantia elpirult, de kellemes melegs�g j�rta �t a test�t.

– Eml�kszem a tekintetedre, �n is hasonl�t �reztem. Furcsa..., nem is f�lek kimondani.

– Igen, �n sem – suttogta Theod�ziusz, �s halv�nyan elmosolyodott. – Mikor azt hittem, itt a v�g, ajkaid �des �ze eml�keztetett r�, hogy van mi�rt tov�bb k�zdenem. Gondolt�l r�, mihez kezdesz ezut�n?

– Szeretn�k visszat�rni majd a faluba, eltemetni a holtakat, �s folytatni az �letem – biccentett a l�ny. – Amint �jra biztons�gos lesz.

– Ha szeretn�d..., boldogan seg�tek �jrakezdeni – b�kte ki r�vid haboz�s ut�n Theod�ziusz, mire Evantia csillog� szemekkel fordult fel� ism�t, arc�n sz�les mosollyal.

– �r�ln�k neki, igen.

Ezt k�vet�en m�r nem sokat besz�ltek, nem volt sz�ks�g t�bb sz�ra k�zt�k, ahogy ujjaik �sszefon�dtak, s k�zen fogva haladtak tov�bb. Hamarosan megtorpantak azonban, mikor egy �rj�rat bukkant fel el�tt�k, tucatnyi r�mai katona, akiket egy falusi asszony k�s�rt. Egyike azon t�l�l�knek, akik �jszaka eljutottak Argoszt�liba.

Pel�giusz �s Theod�ziusz megk�nnyebb�lten s�hajtottak l�tv�n a tucatnyi katon�t. Val�ban v�get �rtek megpr�b�ltat�saik, imm�r t�nyleg biztons�gba ker�ltek. Mint kider�lt egy nappal kor�bban a szarac�nok m�sodik haj�j�t elfoglalt�k, miut�n leleplez�dtek, �gy Hazir emberei nem jelentettek t�bb� vesz�lyt a sziget lak�ira.

Az �rj�rat �s a t�l�l�k folytatt�k h�t �tjukat Argoszt�liba. Mag�nyos sas r�ppent a magasba, �s Evantia ezt j� jelnek v�lte, valami �j kezd�d�tt el, tal�n egy b�k�sebb �let. Theod�ziusz is l�tta a b�szke madarat, majd Pel�giuszra t�vedt a szeme, aki ekkor h�trafordult, �s apr�t biccentett, ahogy tal�lkozott a tekintet�k. Mindketten megv�vt�k a saj�t csat�jukat, �s visszanyert�k a becs�let�ket.

V�GE