III.

Theod�ziusz �s t�rsai m�r a szurdokban j�rtak, mikor meghallott�k a t�voli sikolyokat, �s mindh�rman egyszerre torpantak meg. El�tt�k k�t oldalt meredek sziklafalak magasodtak, melyek fenyeget�en tornyosultak f�l�j�k, szinte azzal fenyegetve �ket, hogy �sszez�r�dnak, ha tov�bb haladnak a foly�k�nt kanyarg� szorosban. Nem sz�laltak meg, csak n�m�n pillantottak egym�sra, mik�zben a falu fel�l �rkez� hangokra f�leltek. Megannyi �rzelem kavargott a sz�v�kben, f�ltek a r�juk leselked� vesz�lyt�l, ugyanakkor sz�nalmat �reztek a helyiek ir�nt, akiknek miattuk ontj�k a v�r�t. N�h�ny sz�vdobban�snyi ideig egyik�k sem mozdult, de azt�n Theod�ziusz megfordulva elindult vissza Porosz fel�.

– Hov� m�sz? – sz�lt ut�na Pel�giusz.

– Mit gondolsz, k�ly�k? – felelt a f�rfi an�lk�l, hogy h�tran�zett volna. – Ezt nem hagyhatjuk annyiban!

– De hiszen nem akart�k, hogy seg�ts�nk nekik...

– Mert rossz d�nt�st hoztak, ak�rcsak mi – �llt meg Theod�ziusz, r�pke pillant�st vetve a t�bbiekre. – Seg�ten�nk kell nekik! Gy�v�n cserbenhagytuk bajt�rsainkat a haj�n, milyen f�rfiak vagyunk, ha az �rtatlanokat sem pr�b�ljuk megv�deni?

– T�ler�ben vannak. Te is tudod – h�vta fel a t�nyre figyelm�t �bl�s hangj�val H�rakleiosz.

– Tiszt�ban vagyok vele – mosolyodott el Theod�ziusz, �s ism�t mozg�sba lend�lt, de m�g h�traki�ltott. – Majd az �giek d�ntenek a sorsom fel�l.

– Makacs kurafi! – sziszegte H�rakleiosz a szem�t forgatva, �s a f�rfi nyom�ba eredt, egyetlen sz�t vetve Pel�giusznak. – Gyere!

Az ifj� harcos elgy�t�rt tekintettel n�zett ut�nuk, v�v�dott saj�t f�lelme �s k�teless�ge k�z�tt, nem tudta, mit�v� legyen. Katon�k voltak, felesk�dtek r�, hogy megv�dik a Birodalmat �s a Cs�sz�rt. Ez a g�r�g sziget, �s annak minden lak�ja r�sze volt fogadalmuknak. Pel�giusz az apja nyomdokaiba l�pve �llt katon�nak, akit nagy tisztelet �vezett a seregben, b�tors�ga f�nyesen ragyogott a legs�t�tebb �r�ban is. K�t �vvel ezel�tt t�rt meg a t�lvil�gra egy kal�zt�mad�s k�vetkezt�ben Kr�ta-szigete mellett, de a t�l�l�k val�s�gos �d�kat zengtek vakmer�s�g�r�l, s hal�l�r�l, amint p�ld�tlan b�tors�ggal n�zett szembe az ellens�ggel. Pel�giusz mindig is olyann� akart v�lni, mint az apja, de t�l er�s f�lelem szor�totta �ssze a sz�v�t. Balj�s gondolatok �s k�telyek vertek gy�keret elm�j�ben. M�r a haj�n zajl� csata is pr�b�ra tette b�tors�g�t, �m jelenlegi helyzet�k m�g ink�bb elbizonytalan�totta. Ekkor esz�be jutottak apj�nak b�lcs szavai, mikor m�g gyerekk�nt oktatta, mik�nt b�njon az �jjal. "Szemed mindig legyen a c�lon, fiam! Szil�rdan vesd meg a l�bad, hogy m�g egy f�ldreng�s se tudjon megingatni egyens�lyodban! Karod �s a sz�ved pedig legyen kem�ny, ak�r a t�m�r szikla! M�g akkor is, mikor szemben�zel azokkal, kik az �letedre t�rnek.

Az eml�k hat�s�ra, valamint a falub�l �rkez� csatazaj miatt v�g�l m�gis �sszeszedte mag�t, �s a k�t f�rfi nyom�ba eredve rohanni kezdett.