kirschakos

A kiadó webshopjában már kapható az új regény: Szirének éneke - http://undergroundbolt.hu/szirenek-eneke

"Úgy tartják, hogy a szirének éneke halálba csalogatja a tengerészeket, viszont mikor elhallgatnak... annál nincs végzetesebb." (Idézet a regényből)

www.kirschakos.gportal.hu

Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számláló
Indulás: 2011-02-22
     
A HEGY ÁRNYÉKÁBAN (novella)
A HEGY ÁRNYÉKÁBAN (novella) : MÁSODIK FEJEZET

MÁSODIK FEJEZET

  2017.11.27. 17:56


Másnap korán útnak indultak, az ég kék vásznát nem pettyezték felhők, s a környező hegyóriások tiszteletet parancsolóan magasodtak a társaság fölé. Úgy döntöttek, hogy egy darabig a gleccseren másznak fölfelé, majd később letérnek róla, hogy a hegy nyugati oldaláról közelítsenek a csúcs felé. Elhatározásukat tett követte, és nekivágtak a gleccsernek.

Tapasztalatuk és kondíciójuk miatt nem jelentett nagy kihívást nekik a terep, azonban így is vigyázniuk kellett, hova léptek. A napokkal ezelőtt leesett hó miatt nem mindig volt egyértelmű, hogy éppen milyen mély hasadék húzódik előttük, ezért meglehetősen lassan haladtak előre. Kötelekkel kapcsolták össze magukat, nehogy véletlenül elveszítsék egymást, mivel egy gleccserhasadékba zuhanás könnyen halálos eredménnyel járhatott. Számtalan veszély leselkedett rájuk, többek között váratlan lavinák, és vékony hóból álló hidak, melyekre lépve megnyílhatott a lábuk alatt a talaj. Elővigyázatosságuk ellenére mégis bekövetkezett egy incidens.

A gleccser közepénél jártak, már készültek letérni róla, mikor Thomas rosszul lépett, és hangos kiáltással zuhant a hasadékba. Szerencsére ő zárta a sort, így a többieknek sikerült megtartaniuk a súlyát, anélkül, hogy magával rántott volna valakit, majd lassan húzni kezdték fölfelé a férfit, aki jégcsákányával igyekezett segíteni erőfeszítésüket. Hosszúra nyúltak a percek, de végül minden baj nélkül felhúzták a bankárt, aztán rövid pihenés után folytatták a menetelést. Kora délutánra mindannyian megkönnyebbültek, mikor letértek a gleccserről, és szilárd követ éreztek a talpuk alatt.

 Ám még hosszú út állt előttük, és minél magasabbra jutottak annál nehezebb terep várt rájuk. 2000 méter fölé akartak mászni, hogy elérjenek egy lapos területet, ahol eltöltenének egy napot akklimatizálódás miatt. Hevederjeik, szöges talpú bakancsaik és csákányaik segítségével szálltak szembe a meredek emelkedővel, melyről időnként kisebb kő-és jégdarabok váltak le. Különösebb esemény nélkül, alig öt óra alatt sikerült felérniük a platóra, ahonnan festői látvány tárult eléjük a környező gleccserekre, az ősi idők óriásaira emlékeztető hegycsúcsokra, és a mélyben húzódó völgyekre.

Legszívesebben tovább másztak volna, azonban a ritkább levegő hatása már megmutatkozott rajtuk, ráadásul egyre több felhő jelent meg az égen a csúcs körül, így jobbnak látták, ha felállítják a sátraikat a sziklás terepen. Annál is inkább, mivel a szél érezhetően kezdett feltámadni.

– Hideg éjszakánk lesz, fiúk – jegyezte meg Steve, miközben segített a többieknek tábort verni.

Hamar felállították a sátrakat, majd a magukkal hozott, összecsukható székekre heveredve gyönyörködtek a tájban, amíg az idő engedte, aztán behúzódtak az étkezőnek kinevezett extra sátorba. Mire leszállt a sötétség elfogyasztották vacsorájukat, majd Peter előhúzott egy pakli kártyát, és a társaság vidám hangulatban kezdett el pókerezni. Még fiatal volt az este, de Martin, sorozatos vesztés után, hamar megunta a játékot, és elköszönve társaitól a saját sátrába húzódott, melyet hevesen rángatott az időközben megerősödött szél. A csontig hatoló hideg még vastag ruháik ellenére is érezhető maradt.

Éjfél körül már valamennyien nyugovóra tértek, ám az éjszaka közepén Thomas arra ébredt, hogy iszonyúan feszül a hólyagja, a sok sör most alaposan megbosszulta magát, így a férfi sietve kibújt a sátrából, hogy könnyítsen magán. Hangosan fütyült a szél a sziklák között, mintha lidércek sikoltottak volna a sötétségben, és Thomas megborzongott egy pillanatra, de aztán behúzódott egy szikla mögé, ahol kieresztette a felhalmozódott folyadékot.

Egy perc múlva megkönnyebbülten ballagott vissza a sátrához, ám hirtelen zajt hallott jobb felől, és a hang irányába kapta a fejét. Nem látott mást csak hóval borított köveket, ezért vállat vont, és tovább ment, azonban ismét léptek zaja ütötte meg a fülét, ezúttal már a háta mögül, minek következtében ijedten pördült meg. Ösztöne riadót jelzett, csakhogy senkit nem látott, teljesen egyedül tartózkodott odakint. Thomas homlokráncolva fúrta szemét a sötétségbe, ám továbbra sem mozdult semmi, mindössze a szél süvítésének hangja töltötte meg a levegőt. Esküdni mernék rá, hogy lépteket hallottam! Rövid várakozás után végül felhorkant, és legyintett, miközben megrázta a fejét, majd bebújt a sátrába és a hálózsákjába. Pár perc múlva újra álomba merült, de utolsó gondolatai mégis láthatatlan lábak által keltett léptek körül forogtak.

 

***

 

Másnap késő délelőtt ébredtek, aztán kiadós reggeli után, ami néhány csokoládészeletet is tartalmazott, úgy döntöttek, hogy tesznek néhány rövid túrát a környéken. Mielőtt útnak indultak Thomas gondolt rá, hogy megosztja velük, amit éjszaka tapasztalt, de végül mégis hallgatott, mivel arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára csak képzelődött. Több kirándulást is tettek ezen a napon, felhágtak egy kevésbé meredek emelkedőre, ahol készítettek néhány fényképet az alattuk elterülő felhőrétegből kardként meredező csúcsokról, majd később leereszkedtek egy közeli völgybe.

Itt nem sok ideig tartózkodtak, mivel a völgy bal oldalán emelkedő hegyoldalról elég gyakran tapasztaltak apró hó-és sziklaomlásokat, ezért jobbnak látták, ha visszafordulnak a tábor felé. Nem sokkal később halk robajlásra figyeltek fel, és hátranézve a völgyre észrevették, hogy egy kisebb lavina zúdult le a hegyoldalon, mely végigszáguldott a kilométer hosszú mélyedésen, ahol alig egy órája még ők jártak.

– Azt hiszem, jól döntöttünk, hogy távoztunk – jegyezte meg Peter, akinek szakállába a szél havas permetet fújt, melytől a férfi megjelenése Martint mosolygásra késztette, mivel egy pillanatra a Mikuláshoz vált hasonlóvá. Erre piros kabátja is erősen rájátszott.

– Első szabály: mindig tiszteld a hegyet, mert itt fönt a természet az úr! – szólt Steve, emlékeztetve őket az örök igazságra, amit minden hegymászónak meg kellett jegyeznie egy életre.

– Második szabály: légy tökös, és hágj fel a csúcsra! – kiáltott Thomas, miközben magasba lendítette hegymászóbotját. Nevetésének hangját visszaverték a környező sziklák.

– Negyven éves, és még mindig úgy viselkedik, mint egy tinédzser – ingatta a fejét vigyorogva Peter. – A legkomolytalanabb könyvelő, akivel valaha találkoztam.

– Nekem ő az első – reagált mosolyogva Martin. – Érezzem magam megtisztelve ez miatt?

– A világért sem! – kacagott a mögöttük haladó Steve.

– Elmentek ti a tudjátok hova, srácok! – kiáltott a néhány méterrel mögöttük járó Thomas, de hangjából érződött, hogy csak viccel, és ezt a társai is tudták.

Késő délutánra értek vissza a táborba, és habár kellemesen elfáradtak, mégis úgy tapasztalták, hogy elég jól hozzászoktak a magaslati körülményekhez, ami bizakodásra adott okot, mivel másnap már tovább kellett menniük a csúcs felé. Mindenképpen teljesíteni akarták Mr. Kramer feltételeit, a kétmillió Euró túlságosan csábító volt ahhoz, hogy csalódást okozzanak támogatójuknak.

Ezúttal hamar nyugovóra tértek, tiszta és csöndes éjszaka köszöntött rájuk, semmi nem zavarta az álmukat. A Hold ezüstös fénybe vonta a környéket. Valamikor hajnalban Steve félálomban, mintha lépteket hallott volna a hóban, és a vásznon átszűrődő holdfényben elmosódott alakra figyelt fel, ahogy elsétált a sátra előtt, de a férfi korántsem volt ébren, így fel sem fogta, mit lát igazán. Néhány másodperc múlva újra hangosan horkolt tovább.

Reggel Martin ébredt legelőször, s kibújva a sátrából nagyot nyújtózott, aztán pár percig gyönyörködött a Nap első sugarai által vörösre festett hegyoldalakban. A festői látvány békével töltötte meg a lelkét, de ahogy megfordult valami furcsára lett figyelmes, és a következő pillanatban hangosan felkiáltott, mire a társai sietve előbújtak, álmosan dörgölve szemeiket.

– Mi ez a lárma? – kérdezte morcosan Thomas.

– Mi történt, Martin? – érdeklődött Steve is, homlokráncolva meredve a fiatalabb férfira, aki valahova előre mutatott.

– Peter..., eltűnt a sátra.

Steve és Thomas a jelzett irányba néztek, és elkerekedett szemekkel látták, hogy az ügyvédnek tényleg nyoma veszett, mintha a föld nyelte volna el. Csupán néhány lábnyom maradt utána, melyek a közeli sziklafal felé vezettek. Úgy tűnt, hogy Peter Cartwright egyedül vágott neki a magaslatnak.

     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.05.16. 16:16
2012.04.27. 03:29
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
     

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints