Platamonasz, Görögország

Késő éjszaka volt, a holdfény mindent ezüstös fátyolba vont, kirajzolva a vár körvonalát. Az ódon falak kövei szinte fehéren ragyogtak, miközben az épület tornya rendíthetetlenül nyújtózkodott a csillagos ég felé. Évszázadok óta állt a vidék fölé magasodó hegytetőn, őrizve a környéket akár egy néma óriás. Magányos férfi haladt felfelé a várhoz vezető kavicsos ösvényen. Kabócák zenéje kísérte útját.

Léptei sietségről árulkodtak, jobbra-balra tekingető alakja idegesség jeleit mutatta. Félt, de nyélbe akarta ütni az üzletet. Kártyaadóssága mázsás súlyként nehezedett vállaira, ezért is szánta rá magát, hogy megszerzi a csomagot, melyet a hóna alatt szorongatott. Alvilági kapcsolatainak hála nem okozott neki gondot a megkaparintása, bár tudta, hogy még bajba kerülhet miatta. A megbízója azonban biztosította, hogy ilyesmire nem fog sor kerülni, s mivel szüksége volt a pénzre, vállalta a kockázatot. Nem először fordult elő, hogy piszkos ügybe keveredett, ám eddig mindig megúszta a felelősségre vonást.

Aposztolisz megvakarta borostás állát, futó pillantást vetve a távolban húzódó tenger sötét sávjára, valamint Platamonasz néhány kilométerre fekvő kikötőjének fényeire. Valahonnan egy hajó kürtjének hangját sodorta felé a szél. Megérkezvén az erőd bejáratához, tanácstalanul körbefordult, várva a férfit, akivel megbeszélte a találkozót.

Hosszúra nyúltak a percek, és Aposztolisz már kezdte úgy vélni, hogy fölöslegesen jött ide, ám ekkor egy sötét alak bukkant elő a fal árnyékából. Aposztolisz összerezzent a váratlan hangtól, ahogy megszólították.

– Elhoztad? – kérdezte a megbízó suttogó hangon.

– Természetesen – nyújtotta át a csomagot Aposztolisz, amit a másik kézbe is vett. Elégedetten bólintott, ahogy kibontva szemügyre vette tartalmát.

– Jól van. Nem kellett csalódnom benned.

– Megmondtam. Hol van a pénz, amit ígért? Egyre jobban szorongat a határidő. Ha nem fizetek, a tengerbe dobnak, hogy a cápák lakmározzanak belőlem.

– Ne fájjon a fejed miatta! – legyintett a megbízó, s benyúlt bőrkabátja zsebébe.

Aposztolisz szélesen elvigyorodott, ugyanakkor meg is könnyebbült a mozdulat láttán. Már szeme előtt lebegtek a bankjegyek, és alig bírta türtőztetni magát. Az előre megbeszélt összeg fedezni fogja a tartozását, ráadásul bőven marad még belőle, hogy néhány hétig ne legyenek anyagi gondjai.

Csakhogy a következő pillanatban arcára fagyott a mosoly, amint egy hangtompítós pisztolycsővel nézett farkasszemet. A rettegés jéghideg ujjainak érintése kúszott fel a gerincén. Nem értette, mi történik. Hogyan fordulhattak a dolgok ilyen rossz irányba?

– Megőrült? Mit művel? Megegyeztünk.

– Teljesítetted is, amit ígértél. Én viszont hazudtam. Annyit mondhatok, nem kell aggódnod a cápák miatt. Biztosan nem a tengerben fogod végezni.

Alighogy kimondta, meghúzta a ravaszt. Halk pukkanás hallatszódott, s Aposztolisz feje hátrahanyatlott, miközben rongybabaként csuklott össze. A gyilkos mozdulatlanul állt fölötte néhány lélegzetvételnyi ideig, aztán elrakta fegyverét.

Mintha mi sem történt volna, hóna alá kapta a csomagot, és halkan fütyörészve hátat fordított a holttestnek. Elindult lefelé az ösvényen. Bérelt kocsija a vár alatt húzódó országút túloldalán, a közeli faluban parkolt.

Elvégezte, amiért jött. Hamarosan elérkezik az idő, mikor életbe lép küldetésének második fázisa. Mindössze pár napig kell várakoznia. Híres volt türelméről, mely sikeres vadásszá tette.

Az időzítésen múlt minden. Már alig várta, hogy lecsapjon, akár a magasból támadó sólyom.