Idegtépő percek teltek el, míg megkerülte a dűnét, majd lekushadva Laurához osont, mialatt a vörösen örvénylő testek folyamatosan kavarták a sivatag homokját. Michael határtalanul megkönnyebbült, mikor észrevette, hogy Laura lélegzik. Láthatóan néhány zúzódáson kívül más baja nem esett. Cserepes ajkaira óvatosan vizet csepegtetett, majd suttogni kezdett a nő fülébe, aki végül magához tért. Egész teste sajgott, máskülönben jól érezte magát. A férgek láttán sikítani akart, ám a férfi a szájára tapasztotta tenyerét, és intett, hogy csendben kövesse.

Lélegzetvisszafojtva lopakodtak, nehogy megzavarják a lényeket, miközben szívük gőzmozdony módjára dübörgött mellkasukban. Szerencsére épségben elérték a dűnét anélkül, hogy hátranéztek volna. Nekiláttak megkerülni, ám eközben a férgek szétváltak, és a körülöttük kialakult mélyedésből előbújt a hím, hogy arrébb kúszva megpihenjen a kimerítő aktus után. Ezalatt a nőstény is felbukkant, de csak félig mászott ki a gödörből, hiszen éppen megtermékenyített tojásait készült kipottyantani.

A hím, habár fáradt volt, így is felfigyelt a két ember mozgására, akik alighogy eltűntek a dűne mögött, azonban a lábuk által keltett rezgést továbbra is képes volt érzékelni. Azonnal a menekülők után vetette magát, akik nem is sejtették, hogy üldözőbe vették őket. Michael és Laura, amint eltávolodtak, rohanni kezdtek, hogy minél messzebb kerüljenek. Legalább tíz métert is megtehettek, mikor – talán ösztöneik hatására – valamiért hátrapillantottak, és rémülten konstatálták annak a hosszan elnyúló homokdombnak a közeledtét, ami a hím férget rejtette. Szemtanúi lehettek, ahogy áttört a dűnén, és megindult feléjük teljes sebességgel. Sokkal gyorsabbnak bizonyult náluk.

– Szaladj! – parancsolt a nőre Michael, majd futtában átadta vizes kulacsokkal teli hátizsákját, aztán megpördült, hogy szembenézzen a veszéllyel. Puskáját készenlétben tartva várakozott. Laura megtorpant egy pillanatra, de a férfi hevesen intett, hogy ne álljon meg. Végül vonakodva, de engedelmeskedett.

A következő pillanatban a hím kiemelkedett a homok alól valóságos porfelhőt juttatva a levegőbe, s kitátott szájjal csapott le áldozatára. Michael célzott, és tüzelt. A golyó eltalálta az állatot, keresztülfúrva magát vörös testén, amitől a féreg összerándult, és a támadása megtört. A régész félreugrott, és megint elsütötte fegyverét. A hím eszeveszetten csapkodott a farkával fájdalmában, s egész hosszában a felszínre emelkedett. Legalább nyolc méteres példány volt. Michael lenyűgözve bámulta, de nem felejtette el ismét meghúzni a ravaszt… újra és újra, mígnem töltenie kellett.

Ezalatt a dűne másik oldalán a nőstény végzett a tojásokkal, és nekilátott betemetni a mélyedést, csakhogy hirtelen érzékelte párja agóniáját. Ez annyira feldühítette primitív agyát, hogy masszív testével a homok alá bukott, és indult, hogy segítsen a hímnek.

Michael zihálva állt az immár utolsókat rúgó lény mellett. Hajszálon múlt az élete, de alig akarta elhinni, hogy megúszta. Laura felé nézett, aki a hirtelen beállt csendre megállt, és hátrafordult. Azóta már harminc métert is megtett. Michael győztes tettét látva elmosolyodott, és integetni kezdett a férfinak, hogy kövesse.

Az archeológus bólintott, és fáradtan lépkedve indult feléje. Váratlanul egy mélyen morgó hang ütötte meg a fülüket, s Michael mögött remegni kezdett a homok, hogy egy szempillantás múlva a hátrahagyott dűne szétrobbanva utat engedjen a hatalmas nősténynek. Mindketten elámultak lenyűgöző méretein, ahogy a magasba emelkedett. Kétszer nagyobbnak tűnt az egykor hímnél. Teste és a rengeteg homok eltakarták a napot is, hosszú árnyékot bocsátva a férfira, aki kénytelen volt a szeme elé emelni kezét a sűrű porfelhő ellen.

– Gyere onnan! – kiáltotta Laura, de hangját elnyomta a nőstény zengő bömbölése.

Michael ujjai rászorultak a puskára, majd habozás nélkül rohanni kezdett, bár tudta, hogy úgysem menekülhet. Látta, hogy Laura kétségbeesetten integet felé, azonban még mindig a féreg árnyékában tartózkodott, és nem volt esélye kikerülni alóla. Futás közben döntésre jutott. Nem hagyhatta, hogy kedvese meghaljon, ezért a nőtől ellentétes irányba kanyarodott, megeresztve egy lövést az állatra. A golyó behatolt a nőstény testébe, ami kitátotta száját ennek hatására, és bosszúszomjasan fordult kétlábú ellenfele után. Hirtelen felfújta magát, és maró nyálat köpött áldozata felé.

Michael lélekszakadva vágtázott, ereje határára jutott lassan. Ekkor a maró köpet egy része eltalálta bal vádliját, és a férfi felüvöltött a kíntól, ahogy a savas váladék a húsába mart.

– Ne!! – kiáltott Laura a távolból, ahogy látta hasra esni a férfit.

Michael tudata kezdett beszűkülni a fájdalomtól, mely szinte minden más érzékelését elnyomta. Mintha lángot gyújtottak volna a testében. A nőstény fogait feltárva tartott zsákmánya felé, aki végül a hátára fordult, és célba vette a puskával. A lény borzalmas látványa kitöltötte látóterét. A barázdált vörös bőr, a hajlékony izmok és az éles fogak a sötéten tátongó szájban. Ez jelentette a világot számára ezekben a másodpercekben. Jól hallotta Laura sikítását, és a nő aggódása melegséggel töltötte el a szívét.  Nem adhatta fel!

– Gyere, te rohadék! – sziszegte.

Nyögve felült, és felemelte a puskát. A nőstény odaért hozzá, és kígyószerű testével fölétornyosulva villámgyorsan lecsapott a férfira. Michael ordítása túlharsogta a lény üvöltését, s az utolsó pillanatban, ahogy a fogakkal teli száj összezárult körülötte, meghúzta a ravaszt. Véres húscafatok robbantak a levegőbe, és a nőstény egész testében vonaglani kezdett, valóságos homokfelhőt vonva köréjük.

– Michael! – kiáltott Laura halálra váltan, majd futásnak eredt a vergődő féreg irányába.

Ahogy egyre közelebb ért, a porréteg leülepedett, és szeme elé tárult a nőstény mozdulatlanul heverő teteme. Tekintetével kétségbeesetten kutatott Michael után, de mikor megtalálta azt kívánta, bárcsak ne fordult volna vissza. A férfi ott feküdt a véres homokban, üveges szemei valahová a távolba meredtek. Testét számtalan sebhely borította, ahol a lény fogai és maró nyála felsértették. Bal lábfején még a csont is kilátszódott. Kezében továbbra is szorongatta puskáját.

Laura szemét elöntötték a könnyek, majd fejét elfordítva térdre rogyott, és zokogni kezdett, miközben feltámadt a szél, és a felkavart homok lassan belepte a holttestet. A nő még hosszú percekig sírt, meggyászolva a férfit, aki az életét adta, hogy megmentse őt. Végül összeszedte magát, és felállt. A nap izzó sugarai kíméletlenül bombázták, ahogy lelkileg megtörten ott hagyta Michaelt, belevetve magát a sivatagba.

Epilógus

Arslan mélyet sóhajtva pillantott karórájára, majd tekintetét a tábor helyét övező dűnékre fordította.  Nem fűzött sok reményt hozzá, hogy Michael és Laura visszatér, de még bízott a csodákban.

– Mennünk kellene – lépett mögé Baatur, barátja vállára téve a kezét. – Miss Molinellivel már beraktuk Mr. Bauert a kocsiba.

Arslan némán bólintott. Tudta, hogy a német régésznek sürgős orvosi kezelésre van szüksége, és Michael már órák óta elment. A nap is közeledett a horizonthoz. Sokáig tartott, mire sikerült működésre bírniuk az egyik terepjárót, ezért tisztában volt vele, hogy nem ildomos tovább várniuk. Így hát a két mongol beszállt a kocsiba, ahol Delfina vizes borogatást rakott Kurt homlokára, aki halkan nyöszörögve hevert a hátsó ülésen, feje a nő ölében nyugodott. Ideje volt indulniuk.

Arslan gyújtást adott, és a motor felbőgött. Már éppen indulni készült, mikor a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes, és ahogy odanézett, legnagyobb meglepetésére Laurát pillantotta meg felbukkanni az egyik dűne mögül. A nő alig állt a lábán, hátizsákját a homokba dobta, majd tántorogva integetett feléjük, mígnem összerogyott. Arslan és Baatur kipattantak a járműből, és rohantak, hogy segítsenek Laurának.

– Jól van? – kérdezte Arslan, gyengéden felemelve a nő fejét, hogy megitassa, de látta, hogy a nála lévő kulacsok már üresek. – Azt hittem, nem látom többé. Michael?

Laurának már nem maradt elég könnye a síráshoz, ezért csak a fejét ingatva jelezte, hogy a férfi megszűnt létezni. A mongolok pillantása összetalálkozott egy pillanatra, aztán együtt a kocsihoz támogatták a nőt, ahol adtak neki inni, és segítettek neki beülni. Delfina kitörő örömmel fogadta kollégáját. Michael halálhíre viszont őt is mélységesen lesújtotta, akárcsak a többieket.

Arslan, meggyőződve róla, hogy mindenki elfoglalta a helyét, gázt adott, és mozgásba hozta a terepjárót. Lélekben búcsút vett Michael emlékétől, akit csodált bátorságáért, és elhatározta, hogy nem feledi tettét, s talán sikerül életben tartania népének a mondáiban. Hiszen egy dologban nem kételkedett: a halálféreg továbbra is őrizni fogja a sivatagot, ahogy tette azt évezredek óta.

Valahol, Mongólia homoktengerében, megtermékenyített tojások várták, hogy újabb tucatnyi élet törjön ki belőlük, mivel ez a dolgok rendje, és mindig is ez volt, mióta világ a világ…

Vége