"A kirándulóknak már messziről feltűnt a közel kéthektáros romterület, vörös, fákat utánzó betonoszlopainak látványa, ahogy közeledtek Knósszoszhoz. A fákkal szegélyezett domb kedvelt, népszerű célpontja volt a turistáknak, sokaknak ez a hely máig talányosnak bizonyult. A vasbeton vázakból és a töredékekből újrafestett freskókból remélték, hogy megértenek valamit egy 3500 évvel ezelőtti kultúra szokásaiból, az ókori emberek mindennapi életének finomságaiból.

A mítoszok szerint Knósszoszban volt Minósz király labirintusa, ahová bezárta a Minótauroszt, neje, Pasziphaé félig bika, félig ember gyermekét. A szörnyet végül az athéni hős, Thészeusz ölte meg, hogy véget vessen a fenyegető Krétai uralomnak Athén fölött. Ugyanis kilencévente egyszer az athéniaknak hét ifjút és hét leányt kellett feláldozniuk a Minótaurosznak, Minósz királynak nyújtott sarcként. Susan Morrisonnak ez a történet volt a kedvence a görög mitológiából. Szinte gyermeki ujjongást érzett szívében, ahogy a ciprusok és olajfák alatt heverő romok között sétálgatott, miután a csoport kiszállt a buszból.

Johnnal sokat álmodoztak róla, hogy egyszer meglátogatják a várost. A nő számára egy álom vált valóra, csak azt sajnálta, hogy férje nem tartott vele. Amint tudomást szerzett róla, hogy régészek vizsgálják az építkezésnél feltárt falat, inkább csatlakozott hozzájuk. Történészként nem bírt ellenállni a késztetésnek. Susan hangot is adott méltatlankodásának, de végül legyintett, és inkább egyedül jött el a kirándulásra.

A tikkasztó hőség mellett másik két turistabusz utasait is el kellett viselniük. Oroszok, németek és más nemzetek képviselői bolyongtak az épületegyüttes maradványai között, őrök figyelő tekintetétől kísérve. Iliasz és Carlotta halkan beszélgetve sétálgattak, mígnem megálltak a jellegzetesen knósszoszi szarvszerű oltárnál. A nyomozó már gyerekkorában is szeretett olvasni az itteni bikaszimbólumokról és a város legfőbb épületéről, a palota egyéb titkairól. A palotát a brit régész, Sir Arthur John Evans fedezte fel, aki korábban megvette a területet, hogy ásatásokat végezzen rajta. Teljesen a maga ura volt, így saját elképzelései alapján felújította, és mai alakjára formázta a romokat, hogy megörökítse az utókornak. Rekonstrukciós eljárása során modern anyagokat – betont – is használt, amivel kivívta a szakmabeliek ellenérzését, noha ma már páratlan élmény látni az új életre kelt termeket.

– Mindig furcsa érzések keringenek bennem, ha ilyen helyeken járok – mondta halkan Carlotta, s a férfi kíváncsian nézett rá. – A nyári szünetekben apám számos olaszországi romhoz elvitt. Művészként csodálta azt az emberi találékonyságot, amivel megalkották a korabeli tárgyakat. Lelkesedése rám is átragadt, bár mindig egyfajta melankolikus érzés kerített hatalmába olyankor.

 - Megértem – biccentett Iliasz. – Lenyűgöző látni a történelem ezen emlékeit, melyek lenyomatot hagytak az idő szövetén. Tinédzserként rengeteg könyvet olvastam a témában.

 - Úgy beszél, mint aki többé nem tesz ilyet.

 - Mert ez az igazság. Nincs rá időm. Nyomozóként egyéb dolgok kötik le a figyelmemet.

 - Nem lehet könnyű dolga a rendőrségnél – fordult felé Carlotta. – Nem nyomasztó folyvást bűnözőkkel foglalkozni?

 - Valóban az, de épp ezért megbecsülöm azokat az alkalmakat, melyek felejthetetlenek. Mint a mostani – hajolt közelebb a nőhöz a férfi, majd ajkaik egymásra tapadtak.

Miközben körülöttük a turisták tovább vonultak, ők csak álltak ott, élvezve a pillanat gyönyörét.

– Látom, nem habozol sokáig – mosolyodott el Carlotta a csók után.

– A kollégáim szerint határozott jellem vagyok – kacsintott rá Iliasz, majd követték a többieket a palotába, mely egykor a királyi rezidencia és egyben szakrális központ szerepét töltötte be.

A felső emeletre vezető lépcsőkön haladtak, majd a freskókkal díszített folyosó következett, megcsodálták néhány szentély maradványát, majd a trónteremben találták magukat. Annak idején, amikor Evans felfedezte a helyiséget, kaotikus állapotok uralkodtak, amiből arra következtetett, hogy egy földrengés okozta az épület pusztulását.

Szerencsére mindennek már a nyomát sem látták. Az alabástrom királyi trónus és a vörös falakon, liliomos mezőkön egymással szemben álló griffek látványát háborítatlanul élvezhették a látogatók. Susan Morrison elragadtatva járt teremről-teremre, elképzelte, hogyan élhettek egykor a palota építtetői és lakói. Néhány perc múlva azon kapta magát, hogy elszakadt a többiektől. A központi udvarra tévedt. A hatalmas tér nyújtott helyet a bikaugratás néven ismertté vált játéknak. Vakmerő sportolók álltak szemtől szemben a feldühödött bikával, majd szarvukat megragadva felszaltóztak, és átugrották az állatot. Az eseményt megörökítő képek szinte megelevenedtek a nő lelki szemei előtt. Egyszer csak felfigyelt valamire a sarokban egy díszbokor mögött. Hirtelen nem ismerte fel, hogy mit lát, ezért közelebb lépett, hogy másodpercek múltán földbe gyökerezett lábbal torpanjon meg. Egy férfi holtteste hevert a padlón. Szemei üvegesen meredtek valahová a távoli messzeségbe. Susan ismerősnek találta, rájött, hogy a megnyitó ünnepségen a férfi a zenekarban játszott. Mindez egy pillanat alatt futott végig a nő agyában, majd észrevette a hatalmas vértócsát, melyben a tetem feküdt átvágott torokkal. A vér beszivárgott a rések közé, s a bizarr látvány megtette a hatását.

Mrs. Morrison éktelen sikításban tört ki."

http://www.aposztrof.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage_new.tpl&product_id=2343&category_id=25&option=com_virtuemart&Itemid=187

"Miután egyedül maradt, egyenesen a sövénylabirintus felé vette útját. Az égen megannyi csillag ragyogott, szikrázó gyémántok az éjszaka tengerén. Iliasz megérkezett a labirintus bejáratához, ahol türelmesen várakozott. Teltek a percek, de senki nem jött, és a férfi már kezdte azt hinni, hogy Alfred Blair a bolondját járatta vele, mikor zajt hallott a labirintusból. Valaki rémülten kiáltott. A férfi azonnal futásnak eredt a hang irányába. A kacskaringós folyosókon egyik kanyar követte a másikat, mígnem elérte célját, és megtorpant.

Földbe gyökerezett lábbal bámult arra az alakra, aki előtte állt. A nő, merthogy melleiből ítélve nő volt, sziszegve, ujjait széttárva nézett farkasszemet a férfival. Bőre zöldes árnyalatban játszott, kezén karmok meredeztek, haja helyén kígyók tekeregtek. Arca sötétségbe burkolózott, mintha a holdfény sem merte volna megvilágítani. Csupán hipnotikus erejű szemeinek csillogása látszott egyértelműen. Medúsza teljes valójában megjelent Iliasz előtt, aki mindenre számított csak erre nem. Lehetséges, hogy a mítosz valóban életre kelt? A képtelen gondolat hamar megszakadt, amint a rémalak felsikított éles hangján, és a nyomozóra rászakadt az ég."

http://www.aposztrof.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage_new.tpl&product_id=2343&category_id=25&option=com_virtuemart&Itemid=187